Első barátommal még 17 éves koromban ismerkedtem meg. Sokat várattam, de aztán elérkezett a szüzesség elvesztésének pillanata. Utána úgy éreztem, hogy egy másik nő néz vissza rám a tükörből, de tudtam, hogy az, amit akkor megismertem, még csak a kezdet volt. Harmadik együttlétünk alkalmával ismét alatta feküdtem, de már én sem voltam tétlen: kezeim felfedezőútra indultak, és ismerkedtem bőre feszességével, vállának szélességével, nyakának izmaival, és a hajával. Mindeközben sikerült kibontania a melleimet, és arcát közéjük temetve lassan ide-oda forgatta őket, hogy egyaránt illethesse ajkával mindkettőt. Dédelgette, cirógatta, csókolgatta, harapdálta őket szünet nélkül, kitartóan. Ez az érzéki ostrom, amelyet csak fokozott az ágyékomnak feszülő kemény férficsípő, olyan közel sodort az élvezetek birodalmához, hogy azóta is imádok akár csak a szexre gondolni is. Talán az első barátom tapasztaltságának és odafigyelésének köszönhettem, hogy olyan korán megismertem az orgazmust, amit sokan jóval később, sok kísérletezés árán kapnak csak meg.
A tartalom megtekintéséhez
regisztráció és előfizetés szükséges!
A tartalom megtekintéséhez
regisztráció és előfizetés szükséges!