Mint tudjuk, minden férfi igen tettre kész reggel, mindenféle ingerlés nélkül, párom pedig imádja megmutatni nekem, milyen aktív ilyenkor. De én kegyetlenül nemet mondtam, mert előző nap biciklitúráztunk, melynek fájdalma éreztette magát a hátsó felemen. Aznap még egyébként is hátra volt a visszaút. Magam köré csavartam törölközőm, és a fürdőszobába igyekeztem, ő viszont hajthatatlanul utánam sietett, és forró kezével feszes fenekembe markolt, tudatva, hogy nincs menekvés. Titkon már nem is akartam menekülni, csak játszottam. Hátulról átölelt, és a nyakamba csókolt, miközben megszabadított a törölközőtől. Ahogy meztelen testünk összesimult, már csak a jelen pillanat érdekelt. Ekkor, valami közös ösztöntől vezérelve, azon nyomban a beteljesülésre vágytunk. Hátulról egy határozott mozdulattal belém segítette péniszét, és megragadta a csípőm. Ebben a helyzetben gyöngyöző testünk csillogása volt, amit utoljára láttam, aztán csukott szemmel átadtam magam az eljövendő kéjnek.
A tartalom megtekintéséhez
regisztráció és előfizetés szükséges!
A tartalom megtekintéséhez
regisztráció és előfizetés szükséges!