Az ágyban feküdtünk egymással szemben és beszélgettünk még az elalvás előtt. Eközben a mellettünk lévő szobában vendégeink belekezdtek egy film nézésébe. Kicsit zavart, hogy kinn vannak, mert hangosan szeretek szeretkezni, de a bennem felgyülekvő élvezet kitörni készült, úgyhogy léptem. Áttettem egyik lábamat az övére. Rögtön tudta, hogy mit szeretnék, és kezével lassan végigsimította a szeméremajkaimat. Ráérősen simogatott mindenhol, amit nagyon élveztem, és kikapcsolta a tudatomat. Úgyis arra volt szükségem. Miközben karjaiban feküdtem, emelgetni kezdtem a csípőmet. Pilláim alól lestem kedvesem duzzadt ajkát és részegülő tekintetét. A csiklómnál járt, melyet körkörösen, finoman, egyszer jobbra, egyszer balra simogatott. Többször tett kalandos túrákat a hüvelyemben is, és aztán hagyta, hadd pihegjem ki magam, s addig a melleimet próbálta nem elhanyagolni. A csókokról már nem is beszélve. Mikor megtörtént a behatolás, kezeimmel még erősebben kapaszkodtam zöldszemű szerelmembe, és próbáltam diszkrét lenni, ami nagyjából sikerült is. Az orgazmus pillanatában épp csókolóztunk, de elszakadtam kedvesemtől, és egy kis sikoly hagyta el a torkomat. Nagyon jólesett. Lassan, finoman simogattam gyönyörhöz juttatómat, aztán összeölelkezve álomba szenderültünk.
A tartalom megtekintéséhez
regisztráció és előfizetés szükséges!
A tartalom megtekintéséhez
regisztráció és előfizetés szükséges!