Párizsba utaztunk a hétvégére, hogy kikapcsolódjunk. A vacsoránkat a szobánkban költöttük el, mely egy üveg bor, egy kis sajt és sonka volt. Nagyon szeretünk a gasztronómiai élvezeteknek hódolni. Több nem is kellett az esti vacsorához, melyet a teraszon a kilátás csodálatos élményével gazdagítottunk. Különleges zamata volt mindennek azon a kellemes meleg estén. Beszélgettünk, és a szemem sarkából elkezdtem figyelni párom reakcióit, hogy megtudjam, mennyire fáradt az este további folytatásához. Azt hiszem, látta a szememben megcsillanni gondolataimat a város fényében és mögém lépve finoman megcsókolta a nyakam tövét. Élveztem a csókját és félrehajtottam a fejem, miközben kezemmel gyengéden simogattam a fejét. Ekkor átölelt, és megfordított. Szájával nyakamról finoman haladt fülemen át a számig. A nyelveink összegabalyodtak, majd letettük a poharainkat és kedvesem az ágyhoz vezetett. Izmos testének körvonala jól kivehető volt még lámpafény nélkül is, hisz a függönyöket elhúzva hagytuk, hogy a kilátásban minél hosszabb ideig gyönyörködhessünk. Párom egyik kezével a hajamba túrt, míg a másikkal elindult a csípőm ívét felfedezni. Kiváló alkalom volt, hogy ismét édes csókjait érezhessem. Kezével betévedt a pólóm alá, és lejjebb csúszott, hogy a szabaddá vált részt szájával is simogassa. Lassan haladt a hasamtól felfelé, amíg végül a mellemhez ért. Ez az egyik kedvenc erogén zónám. Melleim nedvesen csillogtak nyelve játékától, és a vágytól csak úgy álltak mellbimbóim. Picit beléjük is harapott, és szívogatni kezdte őket. Nem tudott betelni velük, de én sem, és ezt elmélyülő sóhajaim és vonagló testem tökéletesen elárulta. A keze külön életet kezdett élni. Mélyebb régiókba kalandozott, hogy ne maradjak így felhúzva. Szinte rögtön ráakadt ágaskodó csiklómra. Ujjai előbb kemény peckemet simogatták, majd lecsúsztak gyöngyöző völgyembe. Ezt nem bírta nem nézni, így apró csókokkal elindult lefelé. Vágyakozó hüvelyem csak úgy szívta magába az áldást hozó kezet, ő pedig igyekezett minél mélyebbre hatolni benne. Felsikoltottam, kezem ökölbe szorult, és élveztem. Lassan csitult a remegés, és kedvesem mellém feküdt, hogy ismét a nyakamat érintse nyelvével. Amint magamhoz tértem, háttal rácsusszantam, és őrült vonaglás és csók volt az aznapi éjszakánk.
A tartalom megtekintéséhez
regisztráció és előfizetés szükséges!
A tartalom megtekintéséhez
regisztráció és előfizetés szükséges!