Tegnap kivettünk egy filmet, de sajnos nem sikerült túl jól a választás. Kedvesem morogva kapcsolta ki a lejátszót. "Soha többet nem veszek ki filmet az eladó srác tanácsára!", mondta, és bosszúsan huppant mellém. "Ugyan, édes, majd csak kitalálunk valami más kellemes elfoglaltságot...", próbáltam elterelni a figyelmét, és kezemet a válláról lassan elkezdtem lecsúsztatni a combjára. Közben mintegy véletlenül végigsimítottam még szunnyadó férfiasságát is. Neki sem kellett több: elkapta a kezem, és visszahúzta. "Ne siess! Itt még elkelne egy kis simogatás...", mondta halkan. Kezeimmel ekkor már azon dolgoztam, hogy kiszabadítsam falloszát az egyre szorultabb helyzetéből. Lehúztam a nadrágját és félredobtam. Ekkor kedvesem a hajamba markolt és a szemembe nézett, majd úgy irányította a mozdulataimat, hogy semmi kétségem nem maradt afelől, mi esne jól neki. Hamar benedvesedtem az élvezeteket befogadni igyekvő férfi látványától. Úgy kívántam már, hogy meglovagolhassam végre... Érezte ő is, hogy itt az idő, ezért e vágyam beteljesülése nem sokáig váratott magára. Felhúzott magához, és megfordított. Így háttal helyezkedtem el, rádőlve félig meztelen felsőtestére. Szeretek hozzá bújni. A bőre, ha az enyémhez ér, mintha áram folyna szabadon köztük. Ő tartott, én pedig csípőmet enyhén bedöntve mozogtam rajta. Ismeretlen érzés volt, mert máshogy ingerelt, mint eddig. Nem hittem volna, hogy ilyen helyzetben is el tudom érni az orgazmust, de mégis elég gyorsan elélveztem, ráadásul egymás után kétszer is. Tulajdonképpen nem is volt olyan rossz választás az a film…
A tartalom megtekintéséhez
regisztráció és előfizetés szükséges!
A tartalom megtekintéséhez
regisztráció és előfizetés szükséges!