Egy havas novemberi nap volt, kedvesem lebetegedve nyomta az ágyat. Literszám öntöttem bele a forró gyógyteát, hogy minél hamarabb meggyógyuljon. Az egész napos gondoskodás, simogatás és ölelés meghozta az eredményt, és estére egy kicsit jobban lett. Bennem, pedig csak növekedett a vágy hogy életre keltsem varázsfuvoláját is. Óvatos mozdulatokkal egyre lejjebb csúsztam lázban égő testén, és apró csókokkal borítottam el az ágyban fekvő beteget. Lassan fejem is eltűnt a takaró alatt. A már merev péniszét számba véve még keményebbre szoptam hogy a vágy édes fájdalma átjárja testét. Szaporábbá vált légzésünk ahogy erősödtek az élvezetek mindkettőnkben. Talán 10 perc sem telt el és máris sajgó, vágyakozó kín gyötört, hogy végre magamba fogadjam hatalmas kőkemény falloszát. Feljebb kúsztam, felültem, és markomba fogott péniszét magamba vezettem. A betegség miatt ez volt a legkényelmesebb póz, hogy ne fárasszam le túlságosan. Amúgy is imádok felül lenni. Egyszerűen begerjedek tőle mert pénisze ilyenkor olyan, mint egy hosszú dárda, amire felnyársaltathatom magam. Amíg fel-le lovagoltam rajta, kezével melleimet vette kezelésbe. Majd' szétrobbantak annyira feszültek az izgalomtól. Kedvesem egyszercsak elkezdett alulról lökni, így én is még hevesebben lovagolhattam rajta, hogy egyszerre juthassunk el mindketten a csúcsra.
A tartalom megtekintéséhez
regisztráció és előfizetés szükséges!
A tartalom megtekintéséhez
regisztráció és előfizetés szükséges!