Egy szép áprilisi napon, a sok munka és baráti látogatások után végre kettesben tudtunk lenni, és még nem voltunk őrülten fáradtak. Lassan édesemhez bújtam, és elkezdtem csókolni. Ajkait lágyan harapdálva simogattam, majd a fülébe nyögve jeleztem, hogy mennyire kívánom az együttlétet... Ezután még jöttünk-mentünk, rendezkedtünk a házban, és közben sokat incselkedtünk egymással, hogy folyamatosan a maximumon égjünk. Már esteledett, mikor a férjem, aki nagyon romantikus típus, felvitt az emeletre, és kinyitotta előttem a hálószoba ajtaját. Akkor láttam csak, hogy az egész szoba mécsesekkel van beborítva, halk, romantikus zene szól, és egészen az ágyig rózsaszirmokkal van kiszórva az út előttem. Az ágyon egy szív volt kirakva, szintén rózsaszirmokból, közepén egy szál vörös rózsával, amit a kedvesem nekem szánt. Ettől az egésztől nagyon elérzékenyültem, mert már nagyon vágytam egy nyugodt, együtt töltött napra, amikor egy kicsit közelebb érezhetem magamhoz. Párom, látva, hogy elgyengültem, forrón csókolni kezdett, s közben hanyatt fektetett. Remegő testemet simogatva lassan a lenti vidékekre vándorolt, hogy halk nyögdécselésemet sikolyokká változtassa. Ezután fölém hajolt, és lassan, gyengéden becsúsztatta kemény péniszét forró, nedves puncimba. Közben csókolta a nyakamat, és fokozta az ütemet. Mondta, hogy őrülten kíván, és pózt váltottunk. Neki oldalt beleültem a péniszébe, és megtartva magam hagytam, hogy ő mozogjon alattam. Én elaléltam az élvezettől, szinte mozdulni sem bírtam, éreztem, hogy a puncim csak úgy ontja magából a nedvességet, és hogy lassan elér a gyönyör érzése. Kezdtem elgyengülni... Majd mikor elélveztem, a térdeim összerogytak, nem bírtam tartani magam. Úgy éreztem, a fellegekben járok. Alig tudtam magamhoz térni. Pár perccel később a férjem is eljutott a csúcsra. Összebújtunk, és csak mosolyogtunk egymásra.
A tartalom megtekintéséhez
regisztráció és előfizetés szükséges!
A tartalom megtekintéséhez
regisztráció és előfizetés szükséges!