Elõfordul, hogy párommal kacérkodunk a hátsó terület izgatásával és a behatolással is, persze nem minden alkalommal. Egyik együttlétünk során ismét nekem jutott az irányító szerep, és lovagláshoz az ellentétes irányt választottam, majd elõrehajoltam hogy elkápráztassam kedvesem egyszerre két látvánnyal is. A minduntalan eltûnõ szárnyas ágyék kincsének látványával, és szabad rózsámmal. Élénken él bennem, ahogy makkja a hüvelyem hátulsó részéhez érve izgatni kezdett. Eközben nagyon lassú mozdulatokkal ujjával anális részemet kezdte simogatni, mint aki ennél többet nem is akar. Ez megnyugtatólag hatott rám, és fokozatosan növeltem az ütemet hüvelyemmel. Szabályosan felnyársaltattam magamat ágaskodó péniszével, ahogy egészen a tövéig löktem magam. Minden ütemnél mélyebbre hatolt bennem és ez egy kis fájdalommal járt. De annál csodálatosabb volt, ahogy hüvelyem összeszorulva tapadt pénisze minden milliméterére. A tempó fokozásával õ sem bírt uralkodni magán, és már nem csak kívül simogatta rózsám. Megint lelassítottam, hogy barátkozzam az új játszótárssal, majd még vadabb tempóra kapcsoltam. Ez az egyszerre történõ két kényeztetés erõsítette egymást a végsõkig, majd testem megrándulva elélvezett. Azt sem tudom, hogy hátul, vagy hüvelyemben történt az isteni kettõs ajándék, csak nyüszítettem, és sikoltottam a gyönyör fürdõjében. Kedvesemnek sem kellett több: egy perc múlva követett. Éreztem, ahogy lüktetve lövell belém spermája.
A tartalom megtekintéséhez
regisztráció és előfizetés szükséges!
A tartalom megtekintéséhez
regisztráció és előfizetés szükséges!