Az alábbi eset ezen a nyáron történt, egy hétköznap reggel. Szeretkezésünket követően barátom munkába indult, de én aznap otthon dolgoztam. Úgy gondoltam, jólesne egy kicsit pihenésképpen napozni, és megmártózni a medencében. Amikor beleléptem a hűs vízbe, libabőrös lett mindenem. Még bennem volt a szeretkezés okozta vágy és izgalom. Képzeletben perverzen izgató gondolatokkal játszottam. Már nem is bírtam az úszásra koncentrálni. A víz felszínére feküdtem, és csak lebegtem meztelenül a simogató, hűs vízben, a szikrázó napsütésben. Egy ideig a medencében méláztam még, néztem az égen kúszó kis bárányfelhőket, majd kimásztam a medencénk melletti füves részre napozni. Becsuktam a szemem, és elszenderedtem. Meglepetésemre, kedvesem visszajött, mert szeretett volna még egy kicsit kényeztetni. Így arra ébredtem édes álmomból, hogy partnerem lágy puszit nyomott a hasamra. Majd fölémhajolt, és ágyékát az enyémhez közelítette. A hátamon feküdtem. Szerettem volna szétnyitni és felhúzni a lábamat, hogy megkönnyítsem a behatolást, de nem engedte. Makkját bejáratomhoz közelítette, és elkezdte átpréselni a kapun. Ez szemmel láthatóan nagyon izgatta őt. Ebben a pozícióban aztán amennyire lehetett tövig hatolt bennem, hogy forró gyűrűim ölelését ne csak a makkja élvezhesse. Így történt a második aktus aznap reggel.
A tartalom megtekintéséhez
regisztráció és előfizetés szükséges!
A tartalom megtekintéséhez
regisztráció és előfizetés szükséges!