Úgy jöttünk össze, hogy a mi aerobic edzésünk pont a későbbi kedves röplabdaedzése előtt volt. Mindig előbb értek oda, és a tornaterem bejáratánál álldogálva nézegettek minket. Többször elkaptam a pillantását, amivel szinte felfalt. Persze amikor észrevette, hogy lebukott, zavarában összevissza kezdett nézelődni a teremben, mintha hirtelen valami nagyon érdekeset fedezett volna fel a másik sarokban. Nehéz volt megállni mosolygás nélkül. Jóképű srác volt, nekem meg épp nem volt senkim. Gondoltam, miért is ne. Nem okozott gondot, hogy úgy intézzem, megszólítson. Amikor befejeztük az edzést, kifelé menet meg is történt: elkérte a számom. A héten többször összefutottunk, elmentünk bulizni, és mi tagadás, egyre jobb benyomásom volt róla. Elbűvölően kedves volt, és mintha megérezte volna, hogy mikor mire van szükségem. Egyik alkalommal, amikor hazakísért, nem tudtam megállni, hogy felhívjam egy teára. Persze nem teázni szerettem volna, de ahogy felértünk, kiderült, hogy ő sem. Ahogy becsukta az ajtót, egyből nekiestem, és az ajtóhoz dőlve csókolózni kezdtünk. Nagyon vágytam már egy jó szeretkezésre, ezért kibontakoztam az ölelésből, és a kezénél fogva behúztam a hálóba. Gyorsan levetkőztettük egymást, és máris az ágyon folytatódott az este. Izzott körülöttünk a levegő, ahogy a bőrünk egymáshoz ért. Szép, formás teste volt, látszott rajta, hogy nem csak röplabdázik. Nem akartam egy perccel sem tovább húzni az időt. Megragadtam a farkát, és szép finoman beleültem. Pont nekem való méret volt: nem túl nagy, de nem is kicsi. Föléguggoltam, és lassan elkezdtem mozogni körkörösen, egyre mélyebbre engedve magamban. Éreztem, ahogy megfeszül a teste a kéjtől. Kezeivel egy pillanatra sem hagyta abba a testem cirógatását, ami felettébb jólesett, hiszen már négy hónapja nem jutottam ilyen finomságokhoz. Elhatároztam hát, hogy én is megadom neki azt, amire vágyik. Tudtam, hogy volt néhány gyakorlat az edzésen, amitől tátva maradt a szája... Amit az eddigi barátnőitől tuti nem kapott meg. El is kezdtem fészkelődni úgy, hogy az egyik lábam hátra nyújtottam az ő lábai mellé, a másikat meg előre, a vállára raktam. Felcsillanó szemében egyből megláttam, hogy ilyenben még valóban nem volt része. Lassú mozgásokkal, finom simogatások közepette folytatódott ez a gyönyörű játék. Mire feleszméltünk, már hajnalodott.
A tartalom megtekintéséhez
regisztráció és előfizetés szükséges!
A tartalom megtekintéséhez
regisztráció és előfizetés szükséges!