Szombat reggel volt, valamikor tavaly télen. Egy pénteki buli után kicsit fáradtan keltem fel. Nem volt kedvem kimozdulni az ágyból az előző napi sok alkoholtól. Párom, látván rosszullétemet, elkezdett kényeztetni. Ágyba kaptam a reggelit, és utána masszázsban részesített. Jó volt érezni a csúszós krémet testem minden területén, melyet forró tenyerével dolgozott belém. Néhány perc után erotikus rész következett az ő egyedi masszázsában, amitől nagyon kéjesen éreztem magam, szinte repültem. Síkos ujjaival rövid időn belül már bennem is volt, amit fokozatosan felváltott ágaskodó péniszével. Csak lassan adagolta belém a kemény rudat, amitől nagyon türelmetlen lettem. Hátranéztem tettetett haragos szemmel, mert a makkal nem elégedtem meg. Nagyon kívántam, hogy teljesen befogadhassam, ezért egy hirtelen mozdulattal hátralöktem magam úgy, hogy tövéig elmerült bennem szerszáma. Élvezte a kemény belém feszülést, a szoros ölelést, s fokozta tempóját. Én pedig mint egy leszorított vad megkaptam mindent, amit kívántam.
A tartalom megtekintéséhez
regisztráció és előfizetés szükséges!
A tartalom megtekintéséhez
regisztráció és előfizetés szükséges!