Évfordulónk volt, és azt beszéltük meg, hogy elmegyünk vacsorázni. A kedvenc helyünkre mentünk, és szokás szerint minden rendben volt. Finom borokat ittunk, talán kicsit többet is, mint amennyit bírunk, és ez kihozta belőlünk rejtett vágyainkat. A szexről beszélgettünk, hogy ki mire vágyik. Az elhangzottak pedig újabbnál újabb lappangó ötleteket csaltak ki mindkettőnkből. Az idő múlása és a téma intim jellege hazahúzott minket az ágyba. Míg párom megtette a kívánságom előkészületeit, addig csináltam egy kis félhomályt. Gyertyákat és füstölőt gyújtottam, aztán gyorsan ráhuppantam az ágyra, ő pedig hozta a masszázsolajat. Mikor bejött, nevetve dobta magát mellém az ágyra. Hassal lefelé kinyúltam, mint egy kis béka, ő pedig lábaimat és kezeimet kikötözte az ágy széléhez. Az egész testemet végigmasszírozta, de a fenekemnél időzött a legtöbbet. Körkörösen simította, és így mindenemet láthatta. Az érintések egyre közelebb kerültek a hüvelyem bejáratához, majd a csiklómat is elérve futottak rajtam végig az ezernek érzett ujjak. Mikor lelassította a tempót, nem tudtam, hogy mi fog következni... Csak finoman, alig a hüvelybejáratomhoz érve, nagyon gyengéden kezdte makkját belém nyomni. Mikor a duzzadt fej bekerült, utána csak azt mozgatta. Nem kaphattam többet. Ficánkolásom ettől egyre ádázabb lett. Szerettem volna megkaparintani az egész rudat. Akkor megeshetett a szíve rajtam, mert végre tövig nyomta dárdáját, amit az elázott, csillogó vaginám rögtön elnyelt. Annyira kívántam szatíromat, hogy rövid idő múlva az erős tömködésnek köszönhetően semmihez nem hasonlítható érzés töltött el. Hagytam, hogy az érzés szétáradjon bennem, és éreztem, hogy kedvesem is követ, amit a puncimból kiszivárgó nedű jelzett.
A tartalom megtekintéséhez
regisztráció és előfizetés szükséges!
A tartalom megtekintéséhez
regisztráció és előfizetés szükséges!