A hűtőből elővettem egy tál hideg epret a tévézéshez. Még nem kezdődött el a film, ezért oldalunkon fekve csókolózni kezdtünk. Kedvesem a hátamra fektetett és felhúzta a pólómat, hogy hozzáférjen a melleimhez. Ezután csukott szemmel élveztem csókjai forróságát, mikor valami hideg szánkázott végig bimbóimon. Édesem kezében hideg eperdarab piroslott, mellyel ácsorgó bimbóimat még keményebbre dermesztette. Ettől az egész testemen átfutott a borzongás, majd a kéj hullámai. Mindkét mellemet bejárta a lédús gyümölcs, majd a hasam felé kúszott. Ott egy kicsit megpihenve tovább folytatta útját egyre lejjebb, és az addig bejárt hideg utat kedvesem forró nyelve követte. Élveztem a hűvös és a meleg keveredését, amitől folytonos borzongás lett úrrá rajtam. A fehérneműtől is megszabadultunk, így szabad lett az út a további kalandozások előtt. A nyelv, az eper, és az ujjak kavalkádjára emlékszem. A vágy oly erősen tombolt bennem, hogy nem kellett túl sok az első beteljesülésig, ami egy kis sikoltással kísérve meg is történt... Párom a hasamra fordított, majd a hátamon is folytatódott a hideg eper és a forró nyelv érzéki kényeztetése. Lassan a csípőmet is forgatni kezdtem, és már az egész testem vonaglott az élvezettől. Párom ismét a nyílásom felé vette az útját, melyet először a hideg eper érintett, majd kemény makkja következett. Egy darabig felváltva kínzott így. Én pedig egyre többet és többet akartam, és végül megkaptam. Tövig nyomta bennem péniszét, és őrült tempóban kezdett hozzá kielégítésemhez. Úgy éreztem, hatalmasat fogok élvezni, és ez bármelyik pillanatban bekövetkezhet. Az addigi legnagyobb sikoltás hagyta el a torkomat. Az érzés még hosszú pillanatokig nem csillapodott. Majd a gyönyör második hulláma is levonult, és várt rám a többi...
A tartalom megtekintéséhez
regisztráció és előfizetés szükséges!
A tartalom megtekintéséhez
regisztráció és előfizetés szükséges!