Sokszor zaklattam édesemet filmnézés közben, mert úgy gondolom, van annál jobb elfoglaltság is. :) De én is visszakaptam a szadizást. Egy műsor ment a tévében, ami nagyon érdekelt, de kedvesemet nem. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy simogató keze egyre mohóbban veszi birtokba testem. Először csak melleimmel játszadozott. Csókolgatta, szopogatta egészen addig, míg mellbimbóm megkeményedett. Addig folytatta, hogy a végén már alig kaptam levegőt. Rég nem figyeltem már a műsort. Teljesen elvonta a figyelmem. Tekintete szikrákat szórt a vágytól, én pedig csak lihegtem, vergődtem, és már annyira kívántam az én édesem falloszát... De ő csak szadizott tovább, kegyetlenül. Nagy nehezen abbahagyta a melleimmel való játékot, és amikor azt hittem, már nem lehet tovább fokozni vágyam, egy határozott mozdulattal szétnyitotta lábaim, és lágyan nyalni kezdte forró puncimat. Ami szabályosan egy második szívként lüktetett. Sóvárogtam a kielégülés után. Hamar meg is volt az első orgazmusom, amit egy második és egy harmadik is követett. Ekkor úgy gondolta, hogy már eleget kaptam és hasamra fordított, aztán keményen belém vágta péniszét, hogy még egy gyors kielégülést hüvelyemben is átélhessek.
A tartalom megtekintéséhez
regisztráció és előfizetés szükséges!
A tartalom megtekintéséhez
regisztráció és előfizetés szükséges!