Délután volt, és a kedvesem éppen olvasott valamit a nappaliban. Én vasaltam a hálóban, és közben valami filmet néztem. Egyszer csak kikiabáltam neki, hogy jöjjön be. A ruhásszekrény előtt egy létra volt, és a legtetején valamit éppen gyömöszöltem befelé. Párom megállt az ajtóban, és akkor látta, hogy egy miniszoknyát viselek. Sejtelmesen megkérdeztem, hogy nem segítene-e. Odajött, mert azt hitte, tényleg valami gondom van, de mikor felnézett, hirtelen elővillant a szoknya alól meztelen mivoltom. Nagyon váratlanul és hirtelen érte ez a felismerés, de abban a pillanatban éreztem, hogy beindult benne valami. Megszólalt: "Kisasszony, azt hiszem, tudok segíteni", mondta, és gyorsan betakarta a kezével kelyhemet, mintha az lenne a bugyim. Érezte, hogy nedves vagyok, és hogy nagyon kívánom. Ott a létrán, amennyire lehetett, széttettem a lábaimat, és ő közelebb férkőzve szeméremajkaimat kezdte csókolgatni. Én pedig, mintha a szájára ültem volna, egy picit ráengedtem a testemet, hogy jól hozzáférjen. Egy hosszabb nyalogatás után lekerültem a pódiumról, de nem jutottunk be az ágyba: ott a puha szőnyegen hátulról tett aznap magáévá. Közben simogatott lassan, aztán gyorsan, miközben a másik keze középső ujja be-betévedt a hüvelyembe vadul cuppogó farka mellé. Ettől nagyon gyorsan elmentünk, mert még soha nem csináltunk ilyet... Aztán rám esett. A végén jót nevettünk azon, hogy milyen játékot eszeltem ki, hogy megkapjam, amire vágytam.
A tartalom megtekintéséhez
regisztráció és előfizetés szükséges!
A tartalom megtekintéséhez
regisztráció és előfizetés szükséges!