Kedvesemmel egy buliba voltunk hivatalosak. Mivel már régóta vagyunk együtt, nem lógunk folyton egymás nyakán. Mindegyikünk megy a saját útján, beszélgetünk az ismerőseinkkel. Az este során annyi impulzus ért, hogy rettentően felizgultam. Ezt párom is érezte rajtam, de tovább folytatta társalgását. Én csendesen elvonultam egy üres fürdőszobába. Széttártam combjaimat, és az egyik lábam a vécécsésze tetejére raktam. Egyik kezemmel szétnyitottam szeméremajkaimat, másik kezemmel ritmusosan elkezdtem simogatni csiklómat. Micsoda buja látvány volt a tükörből!... A helyzet, hogy kint mennyi ember partizik, egyszerűen feltüzelt. Lélegzetem egyre hangosabbá vált és felgyorsult. Szinte ziháltam. Becsuktam a szemeimet, és a cuppogások, valamint az érzés, mely ölemből tört fel, egyre gyorsabb kézmozgásra ösztönzött. Aztán mozgásom lelassult. Testem remegett az orgazmustól néhány percig, majd elernyedt. Ekkor lépett be kedvesem, aki rögtön letepert, és a hideg padlóra lökve magáévá tett. Azt már csak utólag mesélte el, hogy az egészet végignézte, mert mikor látta, hogy milyen hosszú ideje vagyok a mosdóban, utánam jött...
A tartalom megtekintéséhez
regisztráció és előfizetés szükséges!
A tartalom megtekintéséhez
regisztráció és előfizetés szükséges!