Végre sikerült egyik nyáron a kajakozást is kipróbálnom kedvesemmel. A Tiszán csordogáltunk lefelé, és a gyönyörű táj elkápráztatott. Már bőven elmúlhatott dél, amit hangosan korgó gyomrom is jelzett. Egy lankás partszakaszon kötöttünk ki és költöttük el ebédünket. Nagy volt a forgalom a folyón. A meleg mindenkit a víz közelébe kergetett. Jetski-ztek, wakebordoztak és pecáztak az emberek. Úgy gondoltam, nem árt egy kis ebéd utáni pihenés, amit szerettem volna összekötni egy még kellemesebb időtöltéssel, tehát elindultam a hátizsákkal egy eldugott növényes, bokros részt keresni. Kedvesem nem kérdezte, hogy hova tartok, azt hiszem sejtette, tudta, hogy mit akarok. Amint eltűntünk a sűrűben, rögtön letámadtam. Nagy franciázás vette kezdetét, ahol a csúcsra jutva önkívületi állapotba kerültem. Nem akarta abbahagyni, pedig egyre érzékenyebbé vált csiklóm miatt könyörögve kértem rá. Ezután kutyapózba kerültem, és úgy folytattuk tovább. Akadálytalanul siklott pénisze a lucskos lyukba. Tenyerével csípőmre támaszkodva lenyomott, és úgy folytattuk tovább. Igen érdekes volt, ahogy a pénisz belém hatolt. Keményen szétnyitva engem, erőteljesen, határozottan vett birtokba. Nagyon elfáradtam, mert folyamatosan élveztem. Mikor kitikkadva egymás mellé dőltünk, rögtön el is szenderedtem. Kis idő múlva cirógatására ébredtem, mert el kellett indulnunk, hogy estére a szállásra érjünk.
A tartalom megtekintéséhez
regisztráció és előfizetés szükséges!
A tartalom megtekintéséhez
regisztráció és előfizetés szükséges!