Sajnos vannak olyan hetek, amikor mindketten nagyon elfoglaltak vagyunk, és nem jutunk odáig, hogy szeretkezzünk, mert más időben keveredünk haza. Ilyenkor csak az ágyban találkozunk, és akkor is egyikünk már alszik. Egy ilyen hét után olyan vágy lett úrrá rajtam, hogy úgy éreztem, ha nem kapom meg édesem falloszát, belehalok. S ha nem esik nekem rendesen, amíg csak szusszal bírom, nem elégülök ki. Mondanom sem kell, hogy a hétvégénk nem az ebéd készítésével telt el. Kedvesem rögtön egy kiadós alvás után ölelgetéssel kezdett, de nem érte be ennyivel. Széttolta a lábaimat, s benyalt a szaftos puncimba. Finoman megharapdálta a szeméremajkakat, s próbálta a gyönyört a végsőkig fokozni, melyet a csiklómon lejtett tánc meg is tett. Izzásba hozta a lüktető vaginámat, és a háromszoros orgazmusom után, amitől még mindig remegtem, feltérdelt, és én kutyapózba vágódtam. Ekkor dorongját tövig nyomta bennem. Olyan hévvel szeretkeztünk, hogy sikolyaimat a párnába kellett fojtanom. De még többre vágytam, ezért bepucsítottam, hogy még jobban hozzám férhessen. Azt hiszem, már az ötödik orgazmusnál jártam, olyan volt, mintha egy folyamatos hatalmas orgazmus lett volna az egész együttlétünk. A hullámok kezdtek összeolvadni. A következő csúcspont olyan nagy volt, szinte elájultam. Ettől azonban csak még jobban kívánta a hüvelyemet. - Istenem! - kiabáltam. - Én ezt nem bírom sokáig! - Furcsa helyzet volt, ahogy ekkor combjaimnál fogva felemelt, és már majdnem spárgában voltam. Így történt az ő végső gyönyörfutása. A végén nagyot sóhajtva óvatosan letett az ágyra, és szemeit lehunyva élvezte mámorának hamar tűnő pillanatait.
A tartalom megtekintéséhez
regisztráció és előfizetés szükséges!
A tartalom megtekintéséhez
regisztráció és előfizetés szükséges!