Arra gondoltam, hogy aznap csak párom kap kényeztetést, mert nagyon fáradt volt. A munkahelyi idegeskedésre ez a legjobb levezető módszer, hogy kiengedjen az ember, ha csak kap és nem kérnek tőle viszonzást. Ott térdeltem előtte, pénisze pedig számban keményedett nyelvem táncától. A heréit is be-bekapva megszopogattam. Ettől pedig érezhetően oldódott kedvesemben a feszültség, mert szakavatottan megszabadított a felsőmtől és melltartómtól is egyben, míg szoknyámat felhúzta, hogy kerek fenekemen legeltesse szemét. Teljesen mámoros állapotba került. Ekkor azt mondta, hogy nem bírja már sokáig, de szeretné tüzes ölelésemet érezni. Tehát hanyatt feküdtem, ő pedig dereka köré fonta lábaimat és behatolt. Az élvezet hullámai átjártak, ahogy egészen tövig nyomult bennem. Az idő sürgetése ott lebegett a fejem fölött, így átadtam magam, hogy a kéj uralja testemet. Ettől azonban csak még jobban kívántam a hüvelyemet kitöltő férfiasságát mélyebben magamban tudni. A végsőkig feszítette erejét, hogy a végén egyszerre élvezzünk el. Amitől lélegzetem egyre szaporábbá vált és a végső pillanatban egyszerre jutottunk a csúcsra.
A tartalom megtekintéséhez
regisztráció és előfizetés szükséges!
A tartalom megtekintéséhez
regisztráció és előfizetés szükséges!