Gyalogostúrára indultunk a hegyekbe. A fölfelé meneteléstől egy kicsit leizzadtunk. Kedvesem egyetemista korában sokat járt azon a környéken túrázni, és ezért sokkal jobban ismerte a kis hegyi utakat. Egyszer csak megkérdezte, hogy hűsölünk-e egyet, mert tud itt egy tavat, amit régen haverjaival együtt fedezett fel. Mivel nem készültem fürdésre, nem volt nálam fürdőruha, ami kis aggállyal töltött el, hátha valaki éppen arra téved. Édesem megnyugtatott, hogy egy lélek sem szokott itt kószálni. Körülnéztem, és tényleg egyedül voltunk. Csak a bogarak zümmögését lehetett hallani a rekkenő augusztusi nyárban. A következő pillanatban már mindketten meztelenül úsztunk a tó vizében. A hátamon feküdtem és pihentem, mikor kedvesem megijesztett. A lábaim között bukkant fel fejével a víz mélyéről. A csupasz puncim a nyakának feszült, hát neki sem kellett több, máris megtalálta csiklómat. Közelebb úsztunk a parthoz, de nem mentünk ki. Mivel nem kedvelem az iszapos aljzatot, ezért kedvesem támaszkodott meg rajta, én pedig fölé kúsztam, és ráültem úgy, hogy a lábam a nyakába került. A mozgások során nagyon élveztem, ahogy makkja szétfeszít belülről és ezzel megőrjített teljesen. Egyre szorosabban nyomtam hozzá puncimat, míg testem megfeszült, és az övével együtt ernyedt el. Az egész nem tartott sokáig, de utána hosszú ideig pihegtünk még a hűs vízben, mielőtt tovább indultunk volna.
A tartalom megtekintéséhez
regisztráció és előfizetés szükséges!
A tartalom megtekintéséhez
regisztráció és előfizetés szükséges!