Diákkoromban vonattal jártam haza hétvégén. Ezek a járatok szokás szerint tömve voltak. A következő eset nyáron történt, mikor alig voltak a vonaton, és akkori kedvesemmel ellátogattunk édesanyámhoz. Az utolsó szerelvényen 7 ember volt, és mi az utolsó fülkét foglaltuk el. Bezártuk az ajtót magunk mögött, hogy kettesben maradhassunk, és a vonat elindult. Elkezdtem a függönyökkel babrálni, mert a szemembe sütött a nap. Amúgy ez különlegesen nagy extra volt, mert általában nem voltak függönyök a fülkéken. A fantáziám egyből szárnyalni kezdett, és páromra pillantva egyből láttam rajta, hogy ő is ugyanarra gondol. Egymásra mosolyogtunk, és pasim megállva előttem megmutatta, hogy mi domborodik a nadrágjában. Kezembe fogva végignyaltam a nagyra dagadt hímvesszőt a tövéig, amitől mély hörgés tört fel kedvesemből. Eközben nedves csiklómat izgattam, hogy én se maradjak parlagon. Nem vártunk sokáig... Leült velem szemben az ülésre, és én eléguggolva beleültem sikamlós farkába. Bősz csókolózásunk közepette belemarkolt a hajamba, így diktálva a ritmust. Én csak úgy cikáztam a hatalmas makkon, szinte extázisban, hálás sóhajjal. Hogy kényelmesebb legyen mindkettőnknek, lejjebb csúszott, én pedig féloldalasan az ölében ülve lábaimmal a talajon támaszkodtam meg. Drágám alulról pumpált, egyre nagyobb lendülettel. Éreztem rajta, hogy ő is egyre kevésbé tudja visszatartani magát, és hagytam, hogy az addig elfojtott hangok kitörjenek, jelezve, hogy elélveztem, és hogy ő is követhessen.
A tartalom megtekintéséhez
regisztráció és előfizetés szükséges!
A tartalom megtekintéséhez
regisztráció és előfizetés szükséges!