Szeretünk új pózok kitalálásával játszadozni szex közben. Nagyokat élvezünk, ha felfedezünk valami újat, ha pedig valami nem jön be, legfeljebb jót nevetünk a bénázásainkon. Így volt ez akkor is, amikor egy aerobic edzés után hazaérve a nagyszoba közepén tartottam bemutatót az ott tanult comberősítésekből. Kedvesemnek azonnal felcsillant a szeme. "Most csináld meg ezt ruha nélkül!", mondta vigyorogva. Nosza, nem kellett kétszer mondani, ledobáltam a ruháimat, és kezdtem mutogatni neki. "Látod, milyen jól feszül ettől a comb és farizmom?", mosolyogtam rá. Hirtelen vetkőzni kezdett, én pedig ennek láttán lassan elkezdtem hintázni föl-le. Ez láthatóan pozitív hatással volt rá, mert mire letolta a nadrágját, szerszáma már keményen meredt az égre. Befeküdt alám a földre, és ahogy én lefelé mozogtam, ő is kicsit megemelte a fejét. Pont annyira, hogy kinyújtott nyelvével épp hogy megérintse a csiklómat. Tudta jól, hogy ezzel borzasztóan fel tud izgatni, mert ilyenkor már nagyon érzékeny vagyok minden érintésre. Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve keresztbe feküdt mögöttem a földön, és megemelte a csípőjét. "Na, hadd lássam azt a farizom-munkát!", mondta, és szinte felnyársalt heves lökéseivel.
A tartalom megtekintéséhez
regisztráció és előfizetés szükséges!
A tartalom megtekintéséhez
regisztráció és előfizetés szükséges!