Egyik este szerepjátszós szeretkezést csináltunk. Keményre vettem a figurát, és azt mondtam neki kéjtől ittas hangon: "Gyerünk, te csődör, ess nekem!" Ő pedig kérlelt, hogy beszéljek még csúnyán. Nem kellett sokat könyörögnie, mert én is beizgulok szeretkezés közben a csúnya beszédre. Mocskos kis párbeszédek játszódtak le köztünk, és olyan összhangban voltunk... Tudtuk mi az, ami még jobban feltüzeli a másikat. Még a pózváltásokat is egyszerre kezdeményeztük. Egy testben és szavakban való összeolvadás volt minden pillanatunk. A legviccesebb pozitúra az volt, amikor én fölötte álltam, és megparancsoltam neki, hogy közelítsen hozzám. Ekkor pókállásba emelkedett, és én beleültem fényes, totemként az ég felé törő falloszába. Rövid idő után ráhajoltam mellkasára és átkulcsoltam a nyakát, miközben mozogni kezdtem. Plusz kínzásként hüvelyizmaimat össze-összehúzva vittem a csúcs felé kedvesemet. Közben már a szájára tapadtam és a csókok közti rövidke pillanatokban nyögte ki a szavakat, amikkel vadabb mozgásra ösztönzött. Ettől a ki-be játéktól édes cuppanások hangjai kényeztették fülünket, s növelték amúgy is fokozódó kéjünket. Megint éreztem, hogy közeledik a vég, és sürgettem őt is. Ismét apró remegések futottak végig rajtam, újra elélveztem. Erre ő utolsó leheletével nyögte, hogy mindjárt elmegy, vagyis inkább hörögte, és belém spriccelt. Fantasztikus, új érzés volt.
A tartalom megtekintéséhez
regisztráció és előfizetés szükséges!
A tartalom megtekintéséhez
regisztráció és előfizetés szükséges!